Ugrás a tartalomra

Royal Hotel

Ády küldte be July 20, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

Ismét megnyitott a szegedi belvárosban a Royal Hotel. Ma már az első vendégek is megérkeztek a szállodába, amely csak szezonálisan tart nyitva. Kisimre Szabolcs, a hotel marketingcégének, az Első Reklám ügyvezető igazgatója elmondta, ugyanúgy,
mint tavaly, az idén is szeptember végén, október elején bezárnak.
„A szálloda 60 szobával működik, de az éttermet nem nyitjuk ki. Az étkeztetés a szomszédos vendéglátóegységben történik” – hallottuk az ügyvezetőtől. Az utóbbi döntést gazdasági okokra hivatkozva hozta meg a hotel vezetése.  A Royalt öt éve felújították, majd évekre bezárták, és 2009-ben nyitották meg újra.
F: szegedma.hu 2010. május 14.

Cím

Szeged
Kölcsey utca 1.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok