Ugrás a tartalomra

Pákozdi Katonai Emlékhely

multbanezo50 küldte be January 31, 2013 időpontban
Hely/kategóriák

A Pákozd és Sukoró közötti Mészeg-hegyen 1951-ben állították fel az obeliszket auz 1848-as pákozdi csata emlékére.

1978-ban, a csata 130. évfordulójára az obeliszk mellett egy emlékmúzeumot építettek (Sasi Nagy Ildikó tervezte). A múzeumban  történeti kiállítás nyílt, amely a szabadságharc eseményeit ismerteti időrendben. A gyűjteményben korabeli zászlók, különböző fegyverek és fegyvermásolatok láthatók, -  sőt egy digitális vezérlésű terepasztal, amely a pákozdi csata lefolyását mutatja be.

2002-ben létrejött az obeliszk melletti 1,6 hektáros területen a Pákozdi Katonai Emlékhely.

A pákozdi csata   mellett bemutatja az 1848-ban megalakult önálló Magyar Honvédség történetét és emléket állít a magyar honvédeknek és nemzetőröknek, valamint egy kiállításon „Honvéd élet” címmel bemutatják az 1868-2004 közötti sorozott katonák életét is. A látogató központ egyik termében „Misszió” címmel a hivatásos állományban lévő magyar békefenntartó katonák életét, munkáját mutatják be.

Az elmúlt 163 év jelentős eseményeit négy állandó kiállítás, számos emlékmű, kopjafa és szobor hozza szinte megérinthető közelségbe. A látogatók – az 1848/49-nek emléket állító múzeum mellett – végighaladhatnak egy eredeti, II. világháborús lövészárkon, korabeli felszerelési tárgyakkal berendezett bunkerban képzelhetik el az I. világháború olasz frontján szolgáló katonák életét, a sorkatonaság tárgyi emlékeivel találkozhatnak, a békefenntartás történetével ismerkedhetnek meg, vagy éppen repülőgép szimulátoron hasíthatják a kék eget.

Forrás: kempp.hu

Cím

Pákozd 81307
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok