Ugrás a tartalomra

Bányász Gyógyház

Ády küldte be July 5, 2012 időpontban
Hely/kategóriák

A terület és az épület sok átalakításon esett át ma
NaturMed Hotel Carbona superior néven működik.

"A képviselők elé került a Hotel Carbona Gyógyszálloda Rt. munkája, amelyről dr. Lukács Ferenc, a szálloda vezérigazgatója számolt be. Mint elmondta, a gyógyszálloda jogelődje az 1970-es években 16 bányavállalat által működtetett, úgynevezett Bányász Gyógyház volt, amely később a Bányász Gyógyüdülő és Szanatórium nevet vette fel.
A ‘80-as évek közepén illetve végén gyökeres változtatások váltak szükségessé, hogy a bányavállalatoknál történő felszámolási– és csődeljárások ne érintsék Hévíznek ezt a kincsét. Ezen változtatások következményeképpen 1990-ben spontán privatizációval létrejött a Bányász Gyógyüdülő Közös Vállalat, amely – mivel akkor még nem létezett az ÁPV Rt. –, az 1988-ban elfogadott társasági törvény és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok alapján kezdte meg működését. Így a gyógyüdülő kikerült az állami tulajdonból és a létrejött társaságban a tulajdonosok különböző üzletrészekkel rendelkeztek.
1997-ben megértve a fejlődés diktálta iramot, a Bányász Gyógyüdülő vezetése a tulajdonosokkal karöltve komoly fejlesztést határozott el. A szálloda szobáinak kétharmad részét felújították, és így az intézmény négycsillagossá vált. A beruházásra 625 millió forintot került, amelynek egy részét a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből finanszírozta a társaság. Ezzel egy időben elhatározták az átalakulást, ezért 1997 júniusától kezdve Hotel Carbona Gyógyszálloda Rt. néven üzemel." 2001 F: zalamedia.hu

A hévízi NaturMed Hotel Carbona****superior mediterrán környezetben, csodálatos élményfürdővel, 1000 m2 vízfelülettel, klimatizált szobákkal, római korok hangulatát idéző termálfürdővel, sok-sok terápiás és wellness-lehetőséggel várja önt egész évben!

261 klimatizált erkélyes, zuhanyzós/fürdőkádas, hajszárítóval, telefonnal, műholdas adások fogadására alkalmas televízióval, rádióval, minibárral és szobaszéffel felszerelt hagyományos - emellett mozgássérültek és allergiások részére speciálisan kialakított - szobák, apartmanok várják a vendégeket. A szállodai tartózkodás idejére fürdőköpenyt biztosítunk vendégeink részére.
A római kori luxus-fürdők hangulatát idéző felújított termálfürdő saját kútforrásból táplálkozó termálvizes medencékkel, pezsgőfürdővel, hideg vizes Kneipp taposó-medencével, hangulatos pihenőteremmel valódi felüdülést jelent.
Magyarország egyik legszebb, 2001 nyarán átadott szabadtéri élményfürdője, részben fedett, részben nyitott vízfelülettel, kényeztető masszázs és pezsgőágyakkal, pezsgőfürdővel, zuhanyokkal, masszázsfúvókákkal, gyermekpancsolóval és csúszdával, a hozzátartozó kellemes, mediterrán jellegű környezettel és napozókerttel igazi kikapcsolódást ígér.
Impozáns méretű (25 x 12,5 m) fedett uszoda - hozzátartozó szauna, aromakamra, gőzfürdő, tepidárium, sóbarlang, állószolárium, pihenőterem, wellness-medence szolgálja vendégink igényeit. F: carbona.hu

A hévízi NaturMed Hotel Carbona különösen fontosnak tartja, hogy szolgáltatási palettáját évről évre új lehetőségekkel bővítve álljon vendégei rendelkezésére.
A 2010 -es évben is több új feljesztés, valamint beruházás is megvalósult. A fejlesztés leglátványosabb elemeként a hotel külső képét hozzáigazították a belső miliőhöz, így a kettő szinkronba került egymással. A szálloda főépületének 100 erkélye újult meg, a régi burkolatokat üvegborításra cserélték. Ezzel összhangban a szálloda főbejárata is teljesen átalakult és a konferenciaterem külsőleg és belsőleg is megújult. F: storyonline.hu

Cím

Attila utca 3
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok