Ugrás a tartalomra

Árpád-házi Szent Erzsébet templom

Ády küldte be February 18, 2014 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1982

"A halászteleki templom, az ország egyetlen jurta-temploma. Előzőleg csak szűkös miséző hely volt a településen. A hetvenes évek végén kapott az egyházmegye engedélyt az új templom megépítésére, de csak akkora alapterületű lehetett, mint a korábbi miséző helyként is használt paplak. Csete György építész szellemes ötlete volt, hogy ide egy háromszintes "jurtát" kell építeni. Az első szint földbe mélyesztve a plébánia közösségi termeinek ad helyet, a második szint a plébánia - mindez kőből, illetve téglából, kör-alaprajzzal - és a felső szint a félgömb alakú fából készült jurtatemplom, kívül rézlemez borítással. A templom stílszerűen föntről kapja a fényt. A halászteleki templom névadó szobraA hajdani miséző hely egyetlen valamire való művészi alkotása egy szép tiroli Szent Erzsébet szobor volt. A jurta templomnak is ez lett az ékessége, és ezért választották Szent Erzsébetet a templom védőszentjéül..." F: uj.katolikus.hu

Tervezte
Csete György
Cím

Krisztina krt. 41-43
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok