Ugrás a tartalomra

Százados úti Művésztelep

leguan küldte be July 31, 2015 időpontban
Létrehozás
1911

A várostól temető, vasút és laktanyák által elválasztott, bolgárkertészek által művelt területre 1909-ben kezdeményezték műterem-bérházakból álló művésztelep létesítését, és 1911-ben már az első lakók be is költöztek a tizenöt földszintes házban  kialakított  huszonnyolc műterem valamelyikébe. Így a Százados úti művésztelep Budapest első, és egyben Európa legrégibb folyamatosan működő művésztelepe. Az első lakók közül a korabeli sajtó . Szentgyörgyi, Sámuel, Szeszák, Pongrácz, Lányi, Horváth, Mester szobrászokat és Zigány, Kádár, Pór Bertalan festőket említette.

A házak terveit Wossala Sándor készítette. Négyszögletes alakú területet foglal el a telep, melyen az egyes házak úgy vannak elhelyezve, hogy közepén egy parkírozott szabad terület maradt. A többféle típusú műtermek mellett egy-két-három szobás lakások vannak, amikbe a művészek többsége családjával együtt költözött.

A telep 1923-ban kapott villanyvilágítást. 1949 óta a Józsefváros része, korábban Kőbányához tartozott.

Tervezte
Wossala Sándor
Cím

Százados út 9-13
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok