Ugrás a tartalomra

Kessler Hubert emlékház

multbanezo50 küldte be March 21, 2013 időpontban
Hely/kategóriák

Kessler Hubert (Nagyszeben, 1907. november 3. – Budapest, 1994. február 1.) magyar mérnök, barlangkutató, karszthidrológus, az országos forráskataszter elkészítője, a budapesti Szemlő-hegyi-barlang felfedezője, az Aggteleki-barlang igazgatója, számos barlangi útvonal első bejárója, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 1999-ben dr. Kessler Hubert Jósvafő posztumusz díszpolgárává választása alkalmával határozta el, hogy a hagyaték elhelyezésére azt a házat teszi alkalmassá, ahol Kessler Jósvafőn megkezdte sikeres pályafutását

A ház és a kiállítás megnyitására 2008. július 25-én került sor, ahol az egykori „főnök” Rakonczay Zoltán nyugalmazott miniszterhelyettes, a magyar természetvédelem kiemelkedő egyénisége tartott ünnepi beszédet.

Az emlékház bejárata mellett Domokos Béla alkotása, Kessler Hubert bronz portréja látható. A földszinten az érdeklődő eredeti dokumentumok és másolatok segítségével ismerkedhet meg a ház történetével, a Törőfej-völgy fejlődésével, valamint általános képet kap a Baradla kialakulásáról, látványos képződményeiről, a feltáró és tudományos kutatásról, élővilágáról, régészeti leleteiről, védelméről, a munkálatokat végző személyekről, a turizmus fejlődéséről, neves látogatóiról, és arról milyennek látták a művészek a természet e ritka alkotását. Az emeleten fényképek, tervek, könyvek cikkek, festmények, szobrok és egyéb személyes tárgyak segítségével elevenedik meg Kessler Hubertnek, a Baradla mindmáig legeredményesebb igazgatójának az élete születésétől egészen élete alkonyáig.

Forrás: wikipedia.org

Cím

Aggteleki Nemzeti Park 26108
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok