Ugrás a tartalomra

DOMUS Áruház

leguan küldte be September 8, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

A hazai áruházi bútorkereskedelem alapjainak lerakása a Domus jogelődjének, a Bútorért Vállalatnak a nevéhez fűződik. A Bútorért teremtette meg a kultúrált bútorkereskedelem alapjait azzal, hogy a budapesti Domus Áruházat Közép-Európa legnagyobb lakberendezési áruházaként indította útjára 1974-ben, majd kiépítette az országos hálózatot. A Domus név választásával és egy új hálózat kiépítésével a céget az ország akkor legnagyobb és legismertebb áruházi láncává tette. A rendszerváltás előtt a magyarországi bútorkereskedelem lényegében egybeforrott a Domus névvel, amely éppoly közismert volt, mint a Keravill, a Skála vagy a Centrum áruházlánc.
Számos átrendeződés után a lánc áruházai sorra megszűntek, utoljára maradt az első – budapesti – áruház.  Végkiárusítását most nyáron  tartotta. Az épület jövője még bizonytalan.

Cím

Róbert Károly körút 67
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok