Ugrás a tartalomra

Kőbányai víztározó

leguan küldte be July 15, 2012 időpontban
Létrehozás
1869
Létrehozás intervallum
- 1870

A pesti vízvezeték létesítését már évek óta tervező közgyűlésnek a végső elhatározást az 1866-os kolerajárvány adta. Felkérték William Lindley angol mérnököt (akkor már  európai hírű szakértőt) a vízrendszer tervezésére és létesítésére. Egyelőre ideiglenes, a dunavíz parti szűrését végző vízművet tervezett, az akkori Flotillenplatz-on (a Parlament északi szárnyának helyén), a víznyomás biztosítására  pedig a magasabban fekvő Kőbányán gyűjtőmedencék létesítését.

1869 folyamán elkészült a vízmű két kútja, és az egyik kőbányai tározó, lefektettek 26,5 km csővezetéket. 1870-ben a harmadik kút, a második kőbányai nagy medence és újabb 5,4 km csővezeték megépítése következett.

A két hatalmas – egyenként közel 11 ezer köbméter vizet befogadó -  téglából épült, háromhajós, két oszlopsoros, szinte katedrális látványú tározó medence ipartörténeti kuriózum. Kivitelezéséről nincs dokumentum, de feltételezhető, hogy mélyítésére a korábbi kőbányászattal kialakított kőbányai pincerendszer szakaszait használták fel. Boltozata felett még egy méteres (hőszigetelő) földborítást is alkalmaztak. Az igényesen tervezett és épített  téglaszerkezet a mai napig biztosítja működőképességét.

Tervezte
William Lindley
Cím

Ihász utca 29.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok