Ugrás a tartalomra

Parisiana Mulató, Budapest

leguan küldte be July 11, 2010 időpontban
Létrehozás
1909
Létrehozás intervallum
- 1909

A Paulay Ede utca 35.  alatt Lajta Béla tervei szerint, art-deco stílusban épült házban 1909-ben a Parisiana mulató kezdte el működését, korában a pesti Moulin Rouge-zsal  azonos jelentőséggel.  Ez volt az első hely, ahol reggelig táncolt a közönség is a parketten, ez addig nem volt szokásos.  Nézőtere három fő részből állt: a földszinti, asztalokkal és székekkel berendezett kő- és faburkolatos nagyteremből, egy emeleti télikertből és egy keskeny karzatból. Az 1910-es években Kristálypalota és Táncpalota néven is reklámozták.

1919-től kezdődött az épület színházi működése: Revüszínház, Blaha Lujza Színház, a Nemzeti Színház kamaraszínháza (1925), Kamara Színház, Andrássy Színház, Művész Színház (1945), Úttörőszínház (1949), az Ifjúsági Színház kamaraszínháza, Jókai Színház, Thália Színház (1962), Bartók Színház (1971), Budapesti Gyermekszínház (1974), Arany János Színház (’80-as évek), jelenleg Új Színház.

Az ötvenes évek elején a homlokzatot a szocialista realista építészet stílusában átalakították. A kőburkolatot lebontották, a nyílásrendszert megváltoztatták. 1962-ben megszüntették a pártázatot, helyette függönyfalas homlokzat készült, „garázskapu” bejárattal.  Végül – szerencsére – az  1987-90-es rekonstrukció során Kőnig Tamás és Wagner Péter építészek, Dávid Ferenc művészettörténész segítségével visszaállították az eredeti Lajta-homlokzatot.

Cím

Budapest VI. kerület
Paulay Ede utca 35.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok