Ugrás a tartalomra

villamos a pesti korzón

leguan küldte be April 20, 2015 időpontban
Létrehozás
1900

A pesti  belvárosi Duna-parton haladó villamosvasút tervét már 1884-ben elkészítette a berlini Siemens és Halske cég. Azonban a különböző hatóságok ellenvéleménye (egyrészt az árvízvédelem szempontjaira, másrészt a pesti korzó látványának féltésére hivatkozva) tizenhat évig késleltette a megvalósítást. Végül az ünnepélyes átadásra 1900 október  20-án kerülhetett sor. ----- Időközben elkészültek e vonal csatlakozási pontjai is: 1889. szeptemberében indultak el a villamosok a Lánchídtól (az Akadémia melletti végállomástól, a Belvároson és a Podmaniczky utcán át) a Városligetbe,  illetve 1897. novemberétől az Eskü tértől  (a rakparton) a Boráros térre. ----- Tehát ennek a vonalnak az Eskü teret (kezdetben csak a Petőfi teret) kellett összekötnie az Akadémiával, közben érintve a Belváros nevezetes pontjait.

A korzó megtartását és az árvízvédelem igényeit újszerű megoldással szolgálták: a korzó falához támaszkodva, végig a Ferenc József rakodóparton (később Belgrád rakpart) egy vasszerkezetű beton viaduktot építettek a vágányok számára. A tartó vasoszlopok közeit raktárhelyiségek építésére használták fel, a külső oszlopokhoz díszes kiképzésű falazatot építettek, vasrostélyú ablakokkal, vasajtókkal. Ezzel váltották fel a rakpart korábbi, raktárként szolgáló fabódéit, és árvíz esetére is erős védelmet biztosítottak. A viadukt egész hosszában a vágányokat mindkét oldalról szép kivitelű vaskorlát szegélyezte. ------ A mostani  Eötvös térnél a vágányok a viaduktról áttértek az útszintre, áthaladtak a régi Lloyd-épület előtt, és megkerülve a Ferencz József- (később Roosevelt-, most Széchenyi István-) tér parkját (tehát még nem a Lánchíd alatti alagúton át) jutottak el az Akadémia melletti rakpartra.

Az építést Vojtek Ödön, a villamostársaság főmérnöke vezette, a pályán közlekedő magyar gyártmányú, új mintájú és kitűnő szerkezetű kocsik tervét pedig Stromszky Sándor főmérnök készítette.

Tervezte
Siemens és Halske cég
Kivitelezte
Vojtek Ödön
Cím

V. kerület Duna korzó
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok