Ugrás a tartalomra

Vastuskós ház Pesten

leguan küldte be October 24, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

A Váci utca és a Kishíd (ma Türr István) utca sarkán lévő (1815-től „Jovánovics”) ház fűszerkereskedő bérlőinek cégére volt a ház földszinti sarkában képzett bemélyedésben  álló „vastuskó”.  Ami eredetileg a német nyelvterületen elterjedt „emlékhely” volt: a városról városra vándorló mesterlegények egy fatuskóba vertek egy-egy szöget, lemezkét, míg ezek a fatörzs felületét teljesen beborítva, „vastuskóvá” (Stock im Eisen)  váltak. A XIX. század elejére ez a szokás már szűnőben volt, a tuskókat inkább cégérként használták.  A pesti mellett létezett Budán (másolata látható az Iskola és a Vám utca sarkán), Győrött (látható a város egyik legjelentősebb kora barokk épületének - a Városbírók házának  - a Széchenyi tér és a Kenyér köz által adott sarkán), Aradon, Temesváron, Pozsonyban, Pécsett stb.).

A ház 1845-ös állapotát mutatja Alt Rudolf metszete (a kép jobboldalára eső sarok). Ebben az állapotában látta - írása szerint  - a „vasfát”  a Pestre látogató Andersen, a híres meseíró.

Némi átépítés után a házban 1857-ben  Ráth Mór könyvkereskedése nyílt meg (a korabeli Vasárnapi Újság szerint „egyikévé lőn legszebb boltjainknak”).  A vastuskót ő is megtartotta (mellékelt kép). E házat 1870-ben bontották le, helyén új, négyemeletes ház épült, más tulajdonosok által (Tettey és Pfeifer) működtetett könyvesbolttal, majd a Zirner testvérek ékszerboltjával.

A telken a harmadik – ma is álló ház – 1912-ben épült. A mai generációk számára a födszintjén  már az 50-es években működő, híres-hírhedt Anna Presszó (ahol az ország első wurlitzerét is  hallgathattuk) lehet ismerős.

Cím

Budapest V. kerület
Váci utca 5.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok