Ugrás a tartalomra

Vámház körút, Fővám tér

leguan küldte be September 16, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

A Fővám teret 1817-ben még Salzplatz-nak hívták, 1850-ben lett a neve Sóház tér, majd 1866-ban a Só tér elnevezést kapta az itt található sóhivatalról, illetőleg sóraktárról. Az 1874-ben felépült Fővámház után kapta mai nevét (közben 1945-89 között Dimitrov tér volt). 1897 októberében a Fővám térig hosszabbították meg a kiskörúti villamost, amely addig csak a Kálvin tér és a Deák tér között járt, s ezzel a Fővám tér is bekerült a városközpont vérkeringésébe.

Jobbra az Ybl Miklós tervei alapján 1871-74 között épült  Fővámház sarka. A II. világháború utolsó évében az épület igen súlyos sérüléseket szenvedett. Erős falazata és a Ferenc József híd melletti elhelyezkedése miatt mind a német, mind pedig a szovjet katonák fontos támpontnak használták. Az épület köré légvédelmi és harckocsi elhárító lövegeket telepítettek. Az újjáépítés szinte reménytelennek látszott, volt olyan vélemény is, hogy belekezdeni sem érdemes, ám 1948-ban eldőlt, hogy az épület fog otthont adni az akkor önállóvá vált Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemnek. Az Egyetem az 1950/51. tanévben vehette birtokba új központi épületét.

Mögötte  a Pecz Samu  tervei alapján 1894-96 között épült  Nagyvásárcsarnok, amely az  átadást megelőző hetekben keletkezett tűz miatt súlyosan megrongálódott, így csak 1897 februárjában nyílt meg. Egészen az 1930-as évekig Budapest központi élelmiszercsarnoka és nagybani piaca volt. A második világháborúban súlyosan megrongálódott épületet az 1950-es években állították helyre. A kilencvenes évek elejére azonban ismét életveszélyessé vált, ezért bezárták. A rekonstrukció 1994-ig tartott.

A mellékelt kép a két épület építése közötti időszakban készült. A Fővámház már áll, azonban a Nagyvásárcsarnok helyén még az útfeltöltés alá sülyedt földszintes ház, a Sóhivatal látható. Szemközt vele a Nádor  Szálló belógó sarka, a Váci utca végéről.  A nyitó képen ez a szálló szemközt látszódik. (Nem tévesztendő össze a  Váci utca elején lévő, és néhány évtizeddel korábban virágzó „Vendégfogadó a Nádorhoz” nevű intézménnyel.)

Cím

Budapest IX. kerület
Fővám tér
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok