Ugrás a tartalomra

Szapáry-ház, Váci utca

leguan küldte be February 18, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

A Váci utca 25. szám alatt (jelenleg a Váci utca és a Pesti Barnabás utca sarkán) már az 1700-as évek végétől állott üzletház (Almásy-ház), hiszen igen jó helyzetű telek volt, az egyik oldalán a Váci utca, a másikon a Városház-tér. Egyik legnevesebb bérlője Liedemann János divatárú és textil-kereskedő volt. E ház látható az 1890-es években készült képen (Klösz György felvétele).

Az új tulajdonos, gróf Szapáry László tábornok, majd örökösei építtették 1898-ban az új házat, Czigler Győző tervei szerint. A rendkívül díszes homlokzat látható az 1910-es, és részben az 1920-as években készült felvételeken.

A világháborúban a ház súlyosan sérült, helyreállítása csak a felismerhetetlenségig átépített és egyszerűsített homlokzatot "eredményezett". (Az 1980-as évekből származó fotót Ráday Mihály készítette.)

A mellékelt Váci utcai látképek közül az első még a régi Városháza tornyából készült, az utolsó  a helyére épült piarista gimnázium és rendház (akkor  ELTE Bölcsészkar) épületéből.

Cím

Budapest V. kerület
Váci utca 25.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok