Ugrás a tartalomra

pesti piarista gimnázium

leguan küldte be August 21, 2014 időpontban
Létrehozás
1913
Létrehozás intervallum
- 1917

A piaristák régi pesti iskolája 1717-ben kezdte működését egy rozzant kis házban, amely a mai Váci utcai rendháznak a Belvárosi templom szentélyére néző sarka helyén állott, majd 1718 és 1751 között megvásárolták a tér északi részén lévő házakat, végül – ezek eladását követően – 1756-ban  megvehették a Városház térre, valamint a Dunára  néző Glockelsberg-házat, amihez 1758-60 között egy új szárnyat építettek.

Az Erzsébet híd összeköttetését biztosító és a Belvárost jelentősen  átrendező bontások és építések során lebontották a Városházat, majd 1913-ban Glockelsberg-házat, helyükön 1913-1917 között Hültl Dezső (1870-1946) tervei szerint felépült az új épület, amely helyet adott a gimnáziumnak, a rendháznak, a tartományfőnökségnek és a Kalazantinum hittudományi intézetnek. Az építkezés közben zajló világháború a munkaerő ellátást és az egyéb feltételeket is akadályozta, ez okozta az építkezés elhúzódását,  a befejezés legvégső aktusa, a kápolna fölszentelése 1918. októberében történt meg.

Az iskola 1948-tól Budapesti Kegyesrendi Kollégium, rövid ideig Állami Ady Endre Általános Gimnázium, majd  1950-től – ismét rendi vezetés alatt – Budapesti Piarista Általános Gimnázium néven működött. 1953 őszétől minisztériumi rendelkezés következtében  az épület az ELTE Bölcsészkarának használatába került (a piaristáknak pedig a megszüntetett Sacré Coeur Intézet VIII. kerületi Mikszáth K. téri épületébe kellett költözniük). 1957. szeptemberétől működött az épület korábbi kápolnájában az Egyetemi Színpad,  az 1991. áprilisában megtartott búcsúestig. A Bölcsészkar Trefort Kerti épületekbe költözését követően 2011-ben költözhetett vissza a piarista gimnázium a régi helyére. És az épületben kapott helyet a bencésekkel és ferencesekkel közösen működtetett Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola is.

Tervezte
Hültl Dezső
Cím

Piarista köz 1
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok