Ugrás a tartalomra

Engels téri MÁVAUT pályaudvar - Design Terminal

leguan küldte be October 4, 2012 időpontban
Létrehozás
1949

A korábbi, a November 7 téren (Oktogonon) működő autóbusz-pályaudvar az 1940-es évek végére már nem tudta ellátni feladatát.
Az 1948-ban létrejött MÁVAUT (Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat) számára ezért  először a Liszt Ferenc térre terveztek pályaudvart, de végül az akkori Sztálin téren  (ez volt 1946-1953 között, majd 1953-90 között Engels tér, azóta ismét az 1858 óta eredeti nevén Erzsébet tér) épült fel. Tervezője: Nyiri István,  az Állami Mélyépítés-tudományi Intézet (ÁMTI) főépítésze.  Az 1948-ban elkészült tervek alapján az építkezés gyorsan, 1949 február-szeptember között elkészült.

Az épület még a szocialista realizmus ortodox ideológiájú korlátainak érvényesülése előtt létesült (kapott is  rövidesen kritikákat „kozmopolitizmusa-formalizmusa”  és „öncélú modernizmusa” miatt). Funkcionális szerkezeti megoldásai,  arányos térkiképzése,  humanizált harmóniája  hasonló értékű, mint a szintén ebben az utolsó „szabad” időszakban épült MÉMOSZ székház vagy  az élmunkás házak és a Zápor utcai  pontházak.

Az észak-déli hosszanti tengelyű épületegyüttes két pavilonból s az azokat összekötő, nyitott terű lefedett kétszintes peronfolyosókból áll. (A két szint  eredetileg az utas- és teherforgalmi rendszer külön  kiszolgálását célozta, később feleslegessé vált.) A két háromszintes pavilon vasbeton szerkezetű,  homlokzatukat  sima travertin lap és rusztikus kőfalazat váltakozva burkolja.  A főtömegű  déli  (eredetileg indulási, várótermi) pavilon lépcsőháza üvegbeton,  a nyílászárók acél portálszerkezetek, a kisebb északi (eredetileg érkezési) pavilon zártabb homlokzatú.

A ’80-as évek végére funkcióját vesztette, rohamosan leromlott, a lebontástól csak az mentette meg, hogy már 1977-ben műemléki védettséget kapott. Sorsa 2004-ben  látszott jobbra fordulni, amikor rekonstrukciós pályázatát kiírták, amit a Golda János és Madzin Attila vezette tervezőcsapat nyert meg. A terv a formatervezési kiállításoknak, rendezvényeknek, szakkönyvtárnak  otthont adó Design Központ - Design Terminál létrehozására irányult. Többszöri határidő-módosítások és pénzügyi vizsgálatok  miatt a Terminál csak 2011-ben nyílhatott meg.

Tervezte
Nyiri István, Golda János és Madzin Attila
Cím

Erzsébet tér Buszpályaudvar
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok