Ugrás a tartalomra

Anker-palota

leguan küldte be January 21, 2011 időpontban

A Bécsben 1858-ban alakult „Anker” (horgony) biztosító társaság első magyarországi fiókja 1864-ben nyílt meg a  pesti  Deák téren, az úgynevezett Gyertyánffy-házban, amelyet ezek után Anker-udvarként  emlegettek (képe mellékelve). (Ebben a házban vezették be először - 1862-ben - a lakók névsorának kifüggesztését a kapubejárónál, valamint a kapupénz fizetését a kaput este 9 óra után kinyitó házmesternek.)

Ennek helyére a Biztosító 1907-ben egy új székház építését határozta el. Egy meghívásos pályázat alapján Alpár Ignác tervét fogadták el.

Alpár egy igen látványos, mondhatnánk: reklámértékű homlokzatot, és az üvegtetős passzázs helyett egy átjárható, nyitott udvart tervezett, majd a nyitott udvart egy zseniális megoldással utcává alakította. Így született meg az Anker köz.  Az Anker-palota építése 1908 októberében kezdődött meg Várnai Lajos építőmester vezetésével. A munkálatokat a Grünwald testvérek és Schiffer cég végezte. Az alapozásnál elsők között alkalmazták az ekkor még újdonságnak számító vasbeton szerkezetet. A munkák 1910 áprilisáig tartottak.

Cím

Budapest VI. kerület
Deák tér 6.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok