Ugrás a tartalomra

Máriaremetei kegytemplom

leguan küldte be October 12, 2011 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1899

A török kiűzése után elnéptelenedett Hidegkútra német telepesek érkeztek a Duna forrásvidékéről. Az 1760-as évek elején a mai Svájc területéről egy Thalwieser Katalin nevű asszony telepedett le itt.  Még hazájában nagy tisztelője volt a Maria-Einsiedler (Mária-Remete)  búcsújáróhely kegyképének, amelynek másolatát magával hozta. A képet a faluhoz közel egy tölgyfára függesztette. Az erdőt járó emberek és a pásztorok sokat ájtatoskodtak előtte, majd néhány csodás gyógyulás legendája is elterjedt. Ezek hírére a XIX. század első felében indult meg a búcsújárás. A falu földesura, Terstyánszky Ignác előbb egy fa, majd később (1808-17 között) egy kőkápolnát építtetett azon a helyen. Ettől kezdve beszélhetünk népesebb zarándoklatokról.  A mai nagyméretű templomot, neogótikus stílusban Schömer Ferenc építette (1899).

A kegyhely gondozására Shvoy megyéspüspök 1928-ban hívta ide a szervita rendet, rendházuk 1930-ra épült fel.

Tervezte
Schömer Ferenc
Cím

Labdarózsa utca 1
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok