Ugrás a tartalomra

Társasház (Tóth Árpád sétány 27.)

Ády küldte be April 15, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1963

Tóth Árpád sétány 27. (Úri utca 38.)

Az Úri utcai házzal azonos tömbben épült fel Jánossy György 1959-ben tervezett, de csak 1963-ra elkészült épülete. A kortársak által kevésbé, az utókor által annál inkább méltatott épület az illeszkedésnek sajátos módját képviselte. A kétszintes lakásokból következően az egymás fölötti ablaksávok különbözőek, ami feloldja a szomszédos klasszicista épület nagyobb emeletmagasságaitól való eltérést. A homlokzatra kihúzott nyílászárók okozta síkszerűséget a festett téglafal szabálytalan felülete ellensúlyozza, s kapcsolja a régi épületek szabálytalan felületeihez - ahogyan ezt már az épület első bemutatója is elemezte. A saroktelken álló épület azonban a keresztutcára bütüvel fordul, amivel a közönség, de a műemlékesek sem igazán tudtak mit kezdeni. Horler Miklós a modern építészeti elvekkel magyarázta a gesztust - "a beépítési mód és a harántfalas belső szerkesztés építészi logikájával csak az oromfalas lezárás lehet összhangban" - , a középkori Várnegyed formáira való utalás lehetőségét az utókor vetette föl, bár az építész sem cáfolta. F: Simon Mariann: "Környezetébe jól illeszkedik"arch.eptort.bme.hu

Tervezte
Jánossy György
Cím

Tóth Árpád stny. 23-28
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok